VÉDJEGY

A védjegy egyértelműen és pontosan ábrázolható, lajstromozott megjelölés, amely az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, mások áruitól, illetve szolgáltatásaitól való megkülönböztetésére szolgál.

  • Jól azonosíthatóvá teszi a terméket, szolgáltatást.
  • Megvéd a másolástól.
  • A védjegyet 10 évente meg kell újítani.
  • A védjegy oltalma megszűnhet, ha a jogosult 5 évig nem használja.

Ha egy cég megbíz azzal, hogy tervezd meg az emblémáját, alkotói jogaidat a szerzői jog biztosítja. Ha azonban saját céget szeretnél alapítani vagy magad kívánod forgalomba hozni az általad tervezett terméket, előnyös lehet számodra egy saját védjegy.

A védjegynek mint az iparjogvédelem egyik fontos oltalmi formájának fő funkciója, hogy lehetővé teszi a fogyasztók számára egy adott vállalkozás termékének azonosítását (legyen az áru vagy szolgáltatás) annak érdekében, hogy azt meg lehessen különböztetni a versenytársak által előállított azonos vagy hasonló terméktől. A védjegyek éppen ezért rendkívül értékesekké válhatnak, hiszen ha valamit sok fogyasztó keres, az önmagában is értéket képvisel.

Védjegyként választhatsz bármilyen megjelölést, amely megkülönböztető képességgel rendelkezik. Ilyen megjelölés lehet különösen a szó, betű, szám, szóösszetétel (beleértve a személyneveket és a jelmondatokat); ábra (logó), sík vagy térbeli alakzat; pozíciót ábrázoló megjelölés; mintázat; szín, színösszetétel; hang; mozgást ábrázoló megjelölés; multimédia (mozgást és hangot is tartalmazó) megjelölés; hologram; illetve ezek kombinációi.

A védjegyoltalom meghatározott földrajzi területre 10 évre biztosít számodra kizárólagos jogot a megjelölés használatára. A védjegyoltalom kérelemre és díjfizetés ellenében további tíz-tíz éves időtartamra korlátlanul megújítható. Az oltalom megszerzéséhez bejelentést kell tenned az SZTNH-nál. Az SZTNH hatósági vizsgálatot végez, és engedélyezés esetén okiratot ad ki a védjegy lajstromozásáról.

Utoljára szerkesztve: 2019. október 3

KAPCSOLÓDÓ FOGALMAK

kapcsolódó dossziék

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.

Hivatalos állásfoglalásért mindig fordulj az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szükséged a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozol, kérjük jelezd nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!